Vend23: nagy amplitúdójú fedési változó a Lant csillagképben

A Gyűrűs-ködről készített képeimen még júniusban talált Algol típusú fedési változó, a Vend23 is bekerült végre a VSX adatbázisba.
Miként arról már augusztusban előzetesen beszámoltam, a balatonboglári nyaralásunk során az RX Lyr és M57 környékéről készített képeimen találtam egy nagy amplitúdójú, 13,55-15,0V közötti elhalványodást produkáló fedési változót. Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt végre sikerült feldolgoznom a nyáron Tordai Tamás és Horváth Zsolt által az akkor még Vend S703 ideiglenes nevet viselő csillag fedéseiről készült fénygörbéket, és az ASAS-SN égboltfelmérő program adataival összhangba hozva készíteni rólóla egy fázisgörbét. Ezt követően Vend23 néven be is küldtem az AAVSO által működtetett nemzetközi változócsillag adatbázisba, a VSX-be mint új felfedezést. Néhány apró módosítást követően szerdán Mikulás napi ajándékként meg is jött az értesítés, hogy jóváhagyták a Vend23-at mint új változócsillag.


A Vend23 júl 31-i fedésének fénygörbéje Tordai Tamás és Horváth Zsolt méréseinek egymásra illesztése alapján.

A Béta Lyr-től nyugatra található Vend23 egyébként már a negyedik változó, amelyet a Gyűrűs-köd környékéről készített képeimen fedeztem fel.




A Vend23 fázisgörbéje Tordai Tamás, Horváth Zsolt mérései és ASAS-SN adatok felhasználásával.

Vend23:
Koordináták: 18 46 31.050 +33 09 30.61 (J2000.0)
Típus: EA
Fényesség: 13,55-15V                                       
Periódus: 0,855587 nap
Epocha: HJD 2457966.478

Összességében a Vend23 a huszonnyolcadik változócsillagunk, amely a Vendégcsillag-kereső programunk keretében talált változók közül bekerült a VSX adatbázisba.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényes szupernóva az M101-ben

Vend51 = AT 2023oom: a slow nova in the Andromeda galaxy

Vend51 = AT 2023oom: új extragalaktikus nóva az Androméda-ködben