Flercsillag-észlelés valós időben

Három héttel ezelőtt David Rankin utahi kisbolygóvadász barátunk egy addig ismeretlen flercsillag közel négy magnitúdós kifényesedését és elhalványodását figyelte meg 30,5 centis távcsövére szerelt CCD kamerájával. Néhány napja hivatalosan is bejegyezték a Vízöntő csillagképben talált új változócsillagot.

Nemrég írtam már róla, hogy David Rankin utahi kisbolygóvadásszal nemzetközivé bővült Vendégcsillag-kereső csapatunk, s a Daviddel közösen felfedezett Vend17 félszabályos változónk már be is került a VSX adatbázisba. De nem a Vend17 volt Dave első változócsillag-felfedezése, hanem egy flercsillag, csak a VSX adminisztrátorai azt később hagyták jóvá, mint a Vend17-et.

Ennek a csillagnak a története három héttel ezelőtt kezdődött, amikor egyik reggel kaptam egy üzenetet Davidtől, hogy kisbolygó vadászat során talált egy csillagot, amely az éjszaka során mintegy 20 perc alatt közel négy magnitúdót fényesedett.



Animáció a David által talált változócsillag fényváltozásáról

Ettől a hírtől egyből felébredtem, s alig vártam, hogy tudjak pár üzenetet váltani Daviddel. Eddigre viszont náluk már késő éjjel volt, David aludni tért, majd pedig ébredés után dolgozni ment. Ezért picit akadozott a kommunikáció, ráadásul éppen külföldön voltam, korlátozott internet hozzáféréssel. A pozíció ismeretében sikerült kideríteni, hogy nincs ismert változó azon a helyen. Viszont a Davidtől addig kapott adatmorzsák alapján csak annyi jutott el hozzám, hogy a csillag sokat fényesedett 20 perc alatt. Ebből én arra következtettem, hogy talán egy kataklizmikus változót (törpe nóva vagy esetleg galaktikus nóva) talált. Ez pedig nagyon nagy hír lett volna, emiatt is próbáltam sürgetni, hogy minél előbb közzé kéne tenni a felfedezést valamelyik megfelelő fórumon. Késő délutánra derült csak ki, hogy David a csillagnak nemcsak a fényesedését, de ezt követően a halványodását is megfigyelte.



A Dave által talált változó fénygörbéje: kevesebb mint 40 percig tartott a felfényesedés és elhalványodás.

Ebből viszont egyértelművé vált, hogy akkor nem törpe nóvát vagy galaktikus nóvát talált, hanem valószínűleg flercsillagot. Az ASAS-SN égboltfelmérő program méréseiből az is kiderült, hogy korábban is lehetett már hasonló felfényesedése, ugyanis az adatbázisukban szerepelt egy 2016. augusztusi 14,2V magnitúdós megfigyelés, és a CRTS fénygörbén is mintha látszana egy 9 évvel ezelőtti halványabb fler. Első felfedezéseként David saját maga akarta közzétenni az új változócsillagot. Miután kiderült, hogy valószínűleg "csak" egy flercsillag, ezért a VSX-be küldte be a felfedezését. Többszöri levélváltás után a VSX adminisztrátorával közösen arra jutottak, hogy a csillag 14,2 és 22,9V magnitúdó között változik. Mivel a beküldéskor David nem adott meg nevet az új csillagnak, ezért az általa talált változó a nem valami könnyen megjegyezhető 2MASS J22485596+0011206 névvel került be az adatbázisba, mi viszont inkább a Vend S775 belső elnevezést fogjuk használni a jövőben.



Ezzel a 30,5 cm-es távcsővel és a rászerelt CCD kamerával fedezte fel David a Vend S775-öt.

2MASS J22485596+0011206    (Vend S775)
Koordináták: 22 48 55.97 +00 11 20.6 (J2000.0)
Típus: UV   
Fényesség: 14.2-22.9V

Remélehetőleg a közeljövőben beszámolhatunk további néhány, Daviddel közösen felfedezett változócsillagunkról (csak idő kérdése, hogy feldolgozzuk a rendelkezésre álló adatokat és beküldjük az új felfedezéseket).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fényes szupernóva az M101-ben

Vend51 = AT 2023oom: a slow nova in the Andromeda galaxy

Vend51 = AT 2023oom: új extragalaktikus nóva az Androméda-ködben